A tegnapi postot kb délután 3kor írtam. Utána elmentem a "titokra" (majd egy hónap múlva leírom, hova is (talán :)), de közben felhívtam Petit, aki visszahozta az életkedvem és úgy megnevettetett, hogy majdnem leestem a bicikliről és majdnem elüttettem magam egy kisteherautóval. :) Na az lett volna szép vég :) A nevetés öl, pusztít és nyomorba dönt, mi? :)

 Nagyon gyorsan meg kell találnom az életem értelmét, mert ez így nagyon nem jó... Mintha egy mocsár közepén állnék, és minden mozdulattal csak lentebb süllyednék...

Most nagyon nem érzem jól magam a bőrömben... És ez még nagyon masszív eufémizmus, ennél sokkal kilátástalanabbul szemlélem a körülöttem folyó dolgokat...

 ((Ez a post még megér egy hajnali fennmaradást.))

Annak, aki szerette a Paris, je t'aime-et (én imádtam, persze szigorúan eredeti nyelven). Annak, aki nem. Annak, aki inkább az Újvilágért van oda. Annak, akit érdekel a kontraszt. Annak, aki megnézne a Nagy Almában pár szerelmi történetet. Annak, aki vágyik New Yorkba. Annak, aki volt már szerelmes. Annak, aki csak a filmekből ismeri ezt. Annak, akit érdekel Natalie Portman rendezése. Annak, aki még nem unja Orlando Bloomot. Annak, aki imádja a rövidfilmeket. Annak, aki szereti a nagy neveket felvonultató szereposztást, a színészi játékot.

New York, we love you...

 Republic és EDDA mindörökké. Ennyi.

Ezt a számot elő is adtuk kórusversenyen anno:

Kisebb Republic túlsúly, na de van ez így. Amúgy eddig az EDDA-t jobban szerettem, de a Pataky mostani bohóckodásai, annak ellenére, hogy nem vetem meg a rockot, sőt... Na, szóval, nem jön át. De azért a zene jó, majd viszek ki pár lemezt Wales-be is, tuti. 

 ... és tetszik ez a cikk. Tessék elolvasni:

http://index.hu/tech/2009/08/07/sarkanyok_orkok_tozsdecapak/

Amúgy tényleg érdekesnek tartom így modellezni a közgazdaságtant. Egyszer tartottam egy mikroökonómia szemináriumot, mert az a tanár, akinek a demonstrátora voltam épp kiugrott Tibetbe, és én is próbáltam a száraz anyag leadása helyett valahogy megmozgatni a fantáziájukat. (Aztán állva tapsoltak meg - gyerekek, életem egyik legnagyobb élménye volt... :$) Mondjuk én akkor egy esettanulmányt hoztam a Freakonomics-ból, s már a könyv címe is sokatmondó, nem? (http://freakonomics.blogs.nytimes.com/author/steven-d-levitt/)

  Rabbit Heart (Raise It Up) 

 

I’d written all these dark songs, and the label suggested we should have something that was a bit more upbeat. In the process of trying to do that, I realised maybe I was sacrificing something. So I had a really upbeat piano and drums, but the lyrics that came out were, ‘This is the gift/It comes with a price/ Who is the lamb/And who is the knife? The rabbit heart is a reference to fear – I’m so afraid of what’s about to happen. Of being in the spotlight. 

 

No, mi is van? Az, hogy ihlettelenség vagy wtf miatt nem tudom írni az adó beadandómat, aminek úgy 15 oldalnak kéne lennie, és minderre van 12 napom. Shit. Oké, az rengeteg. De napi 2 sorral (annyival sem) nem fogom én ezt befejezni... FŐleg nem lesz minőségi munka :S Főleg, hogy ezt meg kell védenem utána a tanár előtt. És ötöst kell kapnom, mert csak így tudom "kiváltani" ezt a tárgyat, mivel nagy kegyesen lelépek fél évre most. Áh. És Zsela, ezt nem azért csinálom, mert időm is van, rá is érek, csak egyszerűen képtelen vaygok dolgozni. Inlább jól elcs*szem a délelőttöm, hogy mindezek után a délutánomat a "titok" előkészítésével töltsem, sőőőőt, utána hullaként essek az ágyba, minden este. Whatsoever. Blogozás helyett is dolgozhatnék. Shoot. (Rááávenhill, aki tájszólásban beszéli már az angolt is. :))

Kyaraben a Karácsonyi lidércnyomás figuráival: tojások algaarccal, furikakés rizs, csokis muffin marcipántökkel

forrás: http://index.hu/kultur/eletmod/2009/08/02/bento/

Elkezdtem hallgatni a Florence and the Machine új albumát, a Lung-ot és tetszik, nagyon... Olyan tipikusan brit, Lily Allenes hang.

Estéken át tudnám hallgatni. Olyan típusú házban, amire mindig is vágytam. Sötét drapéria a hatalmas ablak előtt, puha fotelban ülve és mondjuk akár whiskey-t iszogatva, bámulva a messzeséget, a lemenő napot, a csodás alkonyatot.

Vagy csak háttérzeneként bekapcsolva, barátokkal beszélgetve, nevetve, élvezve az életet.

I like it.

 Minekután jól felbuzdítottam barátnőmet, Zselát, írt egy Ron-centrikus kritikát az új Harry Potter filmhez. Mindenkinek sok szeretettel ajánlom, nekem nagyon tetszett! ;)

Harry Potter és a Félvér Herceg (no, meg Ron... :P)

Egy újabb furfangosan (vagy furmászosan) varázslatos év a Roxfortban. Varázslatos... Meg persze bűbáj(ital)os... És minden hozzávaló (na, meg Félvér Hercegünk tuti receptje) kéznél van egy bájital (bocsánat, mozifilm) fortyogó, gőzölgő, bódító, falakat építő, majd azokat romboló keverékéhez: sok-sok izgalom, szerelem- és a gaz csábítók, humor, gyönyörű, valóban mesebeli tájak, csodálatos képek, a dallamok, díszletek, szerethető szereplők (Ruppert Grint :P) és valljuk be: a néző(k) - jelen esetben személyem- elfogultsága. Most őszintén, kell ennél több egy (el)varázsoló mozihoz? 


Végre péntek! Végre megyünk a moziba be! Végre HP 6! Izgatottság, kíváncsiság, őrület? Neeem... A kisgyerek öröme, mikor megkapja új, rég áhított ajándékát a Mikulástól. Valahogy ezt éreztem... De mondom... elfogult vagyok... nagyon... Főleg a Ront játszó Rupert Grint iránt. :) (na, azért nem ájulok el sikítások közepette mint a Beatles-rajongó lányok egy liverpooli koncerten, mikor először feltűnik a vásznon, de azért ő a favorit...) Persze itt a hangsúly Ronon van, az ő könyvbéli karakterén. Mielőtt még tudtam volna, mi fán terem ez a Rupert Grint, már akkor is Ron volt személyes kedvencem. Ez a szerethető, jólelkű, humoros, ámbár néha hebehurgya, esztelen (sőt, őrült... :P), ugyanakkor a barátaiért mindenre képes, nemes figura. Szeretjük, hisz hozzánk hasonló, hibáival és ballépéseivel. Nem megközelíthetetlen, nem elérhetetlen, ő nem egy szoborszerű szereplő, teli élettel és érzelemmel, ettől válik sokak kedvencévé, nagymamák mesebeli kisunokájává, tinilányok titkos gondolataivá, Hermoine szíve választottjává. De ne felejtsük el: Ron és Rupert Grint találkozása igazán szerencsés. Valószínűleg azért, mert Rupert Grint is hasonló tulajdonságokkal bír a való életben is. Vegyük először is a vörös hajat... Stimmel? Bingó! A világos szemek... Stimmel? Bingó! (Hogy így választották ki a szereplőket? Mellékes... :P) És persze ezek csak külsőségek, az ember mégis szeretné meggyőzni magát arról, ő is ugyanolyan szerethető (mondjuk ki: varázsló) az életben (is) mint Ron. És bizony nem panaszkodhat az íróra sem...Rowlingnak köszönhetően igazán jó jeleneteket kap, melyek élét, mondandóját, esetleg éppen a vidámságát ügyesen meg is fogja. Ugye emlékszünk arra a részre, mikor a Harrynek szánt, bájitallal megtöltött csokik Ronhoz (illetve Ronba :P) jutnak... Még most is mosolyognom kell, ha a jelenetre gondolok. "Szia, Cica!" - jut mindenkinek szinte egyszerre eszébe a már szállóigévé váló mondat. És a kviddicsválogatás? Majd az első kviddicsmérkőzés? Feledhetetlen... :) Az elsőben az izgalom, a félelem, a bizonyítani akarás megtestesítője - mindannyian ismerjük ezeket az érzéseket, gyakrabban is találkozunk vele, mint szeretnénk... Ki ne tudna azonosulni vele? És az első meccs? Jó példa arra, hogyha hiszünk valamiben, Valakiben és magunkban, ha elhisszük, hogy Valaki, valami által védve vagyunk, ha eldöntjük itt benn, hogy bizony meg tudom csinálni, nem létezik lehetetlen... Még egy seprűn ülve sem...És a szerelem? Ugye, ugye... A saját érzéseivel legbelül tökéletesen tisztában lévő, ugyanakkor e titkokat a külvilágnak (vagy inkább magunknak és a másik félnek - hiszen a külvilág talán azt már előbb látja/tudja, mint mi magunk...) elmondani, bevallani, beismerni, feltárni félő fiatal. Mindannyian átéltük, átéljük vagy át fogjuk élni. Félelmetes, ijesztő, ugyanakkor vágyott és várt, de egy biztos: egyikünk sem mentesül, egyikünk sincs védve ezalól. De ezek a fiatal varázslók is megmutatják, nem is kell, hogy védve legyünk tőle, hiszen ezektől a pillanatoktól, óráktól, napoktól, majd hónapoktól fejlődünk, érünk, változunk, és leszünk bátrabbakká az ÉLETRE. És ebben segítenek bennünket az igaz barátok (helyesebben segítjük egymást), életünk meghatározó szereplői, szülők, tanárok. És ebben segít egy iskola is, a szellemével, céljaival, múltja és jelene által támasztott mankóival és a benne élő közösségével. És persze nem árt, ha közben varázslókká leszünk, az Élet Varázslóivá. :)

 

 Az én édes kisöcsémmel ma este elolvastunk egy ír tündérmesét (Elvarázsolt puding), majd két Andersen mesét, ezután bejelentette, hogy ő már elfáradt, de azért meghallgatna egy kis Secret garden-t angolul, a Svájcban vett díszkiadásomból felolvastam neki fordítás nélkül egy fejezetet, miközben békésen álomba szenderült. Éljen a multikulturalizmus.

 ... tavaszfílingem van, nem értem, miért. (Biztos, mert nem tettem ki a lábam ma a lakásból, és nem is fogom.) Ki is világosodott a blog. Vannak kisebb összecsúszások, de tudom, hogy ez a külső csak ideiglenes.

Addig is egy habkönnyű zene, gyönyörű képi világgal. Tündéri.

 Először is lássunk egy reklámkampányt á la Adidas. Mert igaz, hogy a marketingdolgozatomat az egyetemen is a Nike "Joga bonito"-jából írtam, de azért ne mindig csak a Nike. :) Ez a trilógia (+intro) sem rossz, igaz más kaliberű, mint az volt. De szerintem érdemes megnézni. (A kisfilmek után egy, a Puskás stadion körüli mizériáról is írni fogok.)

Trailer

The Child

The Spark  

"Every team needs the Spark"

Szóval véleményem szerint ez nem olyan bravúros, mint a Nike spotok, de azért látványos.

A másik, amiről írni akartam mindenképp, az a Puskás stadion és az abban rendezésre kerülő vb selejtező (jönnek a portugálok, yupee :) - mióta kint jártam 2004-ben Portugáliában, azóta szívem csücske az a válogatott :P). Na szóval, épp ezt a vb selejtezőt kicsinyli le a Madonnát ide vágyó közönség. Most wtf? Na ne már... A Puskás stadion legyen már elsődlegesen a focié (amúgy a Debrecen a BL miatt is játszhat ott, pont akkor), és ne másé. Amúgy valahol azt olvastam, hogy máshol Európában nem kellene gyepet cserélni, javítani egy ilyen koncert után, csak nálunk - na ennek valahogy nem tudok hinni. Ha több ezer ember végigtapossa a füvet, annak azért marad valami nyoma, és azért egy vb selejtezőhöz szerintem egy top quality pálya kell, nem egy székekkel, magassarkúkkal szétnyomorgatott. Amúgy meg persze, imádom a zenét, Madonna munkásságát egy pillanatig nem akarom becsmérelni, de ha választanom kellene közte meg a portugálok/svédek/Loki között, akkor inkább az utóbbi háromra szavaznék.

 Nyár van, meleg van, nem tudom rávenni magam az e-mailek megírására (sem magyarul - bocs Zsela és Lope -, sem angolul...), viszont pörögni kellene, önkifejezni, de azt is leginkább képekben. Na, és itt jön képbe az egyik szerelmem. Most épp Ő. Csak kicsit drága a Drága. Na, majd, ha hazajöttem és van még elég pénzem (nem lesz :S). :D

Addig itt egy klip, ami Vele készült (tényleg!). Tessék HD-ben nézni, mert úgy az igazi.

 Jogom van véleményt mondani. Még ha menő is szidni a Harry Potter filmeket. Sajnos már túl rég olvastam a könyveket, hogy megmondjam, mekkora volt az eltérés a mostani film és az alapjául szolgáló regény között (mondjuk pár résznél – ld Odús jelenet – azért valami gyanúsan nem volt ismerős), így könnyebben tudtam nézni tegnap este a Harry Potter és a Félvér Herceget. Meg kell, hogy mondjam, a 6 megfilmesített rész közül szerintem ez volt a legjobb, több pozitívumot tudok felsorolni, mint negatívumot. Negatívum ugye a szokásos színészi játék dolog (Daniel Radcliffe-nek még mindig nem megy, de Emma Watson azért elég sokat fejlődött), bár ugyanezt felsorolhatjuk a pozítivumok között is, példaként említve Rupert Grintet, Helena Bonham Cartert, Tom Feltont, Alan Rickmant – na tessék, utóbbiak többen vannak…

Nekem a zene is nagyon tetszett, most nem igazán jöttek a szokásos „HP theme”-mel, de tökéletesek voltak a baljóslatú dallamok, illettek a képi világhoz - na, már ahogy ezren elmondták előttem, kitörtek az ifjúsági filmek köréből, sokkal sötétebb volt a hangulata, loptak pár ötletet a Gyűrűk Urából (ld tavas rész a hullákkal – bocs, inferus) meg az Átokból (vagy Körből? Itt Katie Bell tetanuszos kifeszülésére gondolok…), elég sokan ugráltak mellettem fel a moziban, mert nem horrorfilmre számítottak.

A romantikus szál bájos volt, Lavendert mindenki leütötte volna (oké, soroljuk a jó színészi játékhoz és reménykedjünk, hogy a színésznő a való életben nem ilyen), a párbeszédek nem voltak annyira „életszerűtlenek”, mint ahogyan azt mások mondták.

Amit még kritizáltak, az az egyik – kvázi – zárójelenet, Dumbledore halála utáni pálcafelemelős, fénykiadós dolog. Nos, szerintem ez pont az a jelenet volt, amire kvázi a hétrészes könyvfolyam épül – hogy az összetartás és a szeretet mennyire fontos, és hogy együttes erővel le lehet győzni a gonoszt. Hiszen Lumpsluck is megmondta, nincs fény árnyék nélkül, és pont ezt látjuk itt is – összefogtak, együtt erősek voltak, és a fény legyőzte az árnyékot (itt épp a Sötét Jegyet az égen).

Szóval összességében nekem tényleg nagyon tetszett ez a film, alig várom, hogy kijöjjön DVD-n (kár, hogy nincs olyan tévénk, amin lenne blue-rayt vagy HD filmet nézni – vagy utóbbihoz semmi extra nem kell? Nem tudom.), vagy még lehet, a húgommal is elmegyek moziba, mert én ezt komolyan megnézném még egyszer.

Amúgy, mikor kimegyek Walesbe a következő félévre, kötelező program az egyik hétvégén a King’s Cross pályaudvar, egy másikon pedig Skócia meglátogatása a Roxfortért. :) Mert sosem növök fel. :)

 Az utóbbi két napban két filmet néztem meg, olyan szándékkal, hogy először és utoljára (tudod, "megkésett tavaszi rendrakás"). Nos, az biztos, hogy először, de hogy utoljára? Nos, semmiképp. 

Egészen különböző témájú filmek (mi az, hogy...), de úgy vélem, mindkettőt ajánlhatom, teljesen hangulatfüggő, hogy épp melyiket mikor nézed meg.

Az első A Skócia utolsó királya, amely, tekintve, hogy töriből emeltszintűztem, plusz ez a szívem kuglófjának egyik mazsolája, olyan szinten lebilincselt, hogy kb 15 centi távolságról tapadtam a képernyőre. Egyéni problémám, hogy a 20. századért oda és vissza vagyok, és (kövezzetek meg, de) iszonyatosan érdekesnek tartom a diktatúrákat és a diktátorokat. Félreértés ne essék, nem hatalommániás idióta vagyok, tisztán pszichológia szempontból vagyok kíváncsi arra, hogy mi mehetett végbe ezen őrültek fejében, hogy viselkedtek pontosan, miért tették mindazt, amit tettek, a birka nép pedig miért is engedelmeskedett (bevallom, személy szerint féltem volna fellázadni, szóval én a csendben tűrő fajta lettem volna, minden hősiesség nélkül). Amúgy a pszichológia volt az egyik szak, amit bár nem jelöltem be, mégis iszonyatosan érdekel. Amúgy Milánóban meg láttam azt az erkélyt, ahonnan Mussolini beszédet mondott. De Milánó nem szép. (Bocs.) Na jó, nagy szerelmem a Duomo, de a kapcsolatunk más tészta (ld Facebook/iwiw -> 'Coz this is pure love')

Ez a film must see. Komolyan.

Forest Whitakernek meg plusz pont a fantasztikus színészi játékáért - az őrült diktátor szerepében valóban hatalmasat alakított. Olyan Bruno Ganz-os. Csak az a film nagyobb port kavart, mert Uganda sorsa szerintem nem sok európait érintett akkortájt. 

A másik (innentől az vesse az első követ, aki még életében nem látott ilyen filmet) az Amíg a Jackpot el nem választ. Teljesen más kategória, tessék élesen elválasztani az előzőtől! Először is, be kell, hogy valljam, Cameron Diaz-t én sosem láttam szépnek. Csak most először. Szerintem jó volt ez a film, jól játszottak a színészek is (nem ugyanaz a kategória, ezt ne felejtsük el!), egészen könnyed volt, tökéletes volt esti kikapcsolódásnak. A vége... Nos, nem árulom el. De tipikus hálivúdi, nem csalódunk.

Nos, jó filmnézést.

 From one of my best friends... Thank you so much, Nóri. :) 

Kérlek, segítsetek megtalálni annak a filmnek a címét, amit egyszerűen képtelen vagyok felidézni! :S

Régi könyvtár (nem Corvinusos-féle, hanem az az igazi, bolyongós, misztikus, fantasztikus, ahova öröm beülni és élvezel minden pillanatot, mert a polcoknak is története van), életrekelő könyvek, majd az egész sztori átmegy 2D-s rajzfilmbe. Nem mai darab, igaz, valahogy 90-es évek.

Bogarat ültettem a fülembe, és képtelen vagyok elfelejteni a dolgot...

Minden segítséget előre köszönök! :) 

Eddig tévesen azonosítottam a Napoleon Boulevard Legyetek jók, ha tudtok c. dalát az azonos című filmmel, ami kiderült (mármint a dal) csak a film ihletésére készült.

Fú, én szerintem egy csomószor láttam ezt a filmet, mikor kicsi voltam. Nagyon kicsi. :) (Itt látszik, hogy próbáltak ám vallásosan nevelni, csak konok és önfejű vagyok.)

Hasonló gyerekkori kedvenc (csak hogy szakadjunk el a kereszténység témakörétől) a Hocuspocus volt --- mire kvázi felnőttként rájöttem, hogy melyik is az a film, amiért tényleg nagyon kicsiként rajongtam... :)

Amúgy még egy film a homályba vész... Egy könyvtárról szól, ahova elmegy a kissrác, és talán a könyvek életre kelnek, vagy hasonló... (nem a Végtelen történet, az tuti.) Jaj, tényleg, fantasyk... Még a Labirintus-t is szerettem, David Bowie-val az élen ;)

Pár dal a felsoroltaktól:

 And the best film ever (külön büszkeség, hogy a kistesóm is hisz már a koboldokban és a tündérekben):

https://www.youtube.com/watch?v=aZQT5T8p9FY

https://www.youtube.com/watch?v=ttbE1pVaxww&feature=related

 Ma az öcsémmel kimentünk az Arborétumba, mert egyszerűen képtelen voltam kibírni négy fal között és borzaszt az a tudat, hogy majd ő is azt mondja húsz évesen a barátainak, mint múlt héten én. "Bocsáss meg, ezt sem tudom, azt sem ismerem, születésem óta panelban élek, nem volt állatom, növényem, kertem, életem..."

Meg is látszott a kölyökön az úri modor, ki volt készülve 2 óra szaladgálástól és friss levegőn való sétától, autóért kiáltott. Hála égnek apu focizott, szóval az egyetlen kocsink is elérhetetlen közelségben volt.

Igazából nem csak ez volt érdekes a ma délutánban (próbáltam szónokolni - "mikor legyél piszkos meg fáradt, ha nem gyerekkén" -, de tudod, mikor hat ez egy hat éves konok fiúra), hanem a 3 játszótársa is. 

Felfigyeltem édesanyjukra, aki olyan csodásan csengő nyelven szólt hozzájuk, ami annyira, de annyira ismerős volt. Egy kicsivel később, kicsivel több odafigyelés után jöttem rá, hogy melyik is ez a nyelv. A finn volt...

Innen bűvkörébe kerített az egész... Megkérdeztem a magyar nyelvű apukát, hogy hogy lehetséges, hogy a számomra kvázi érdektelen Kecskeméten élnek, mikor ott van a mesés, fenyvesekkel, tavakkal teli Finnország. Ekkor árulta el, hogy csak látogatóba érkeztek ide.

 Ekkor feltettem a legtriviálisabb kérdést, amit egy magamfajta, kalandvágyó egyén megfogalmazhat: "és milyen kint lakni?"

Már egy jó ideje foglalkoztat engem ez, igyekszem véleményeket ütköztetni, hogy a saját, lehetőleg objektív álláspontomat ki tudjam alakítani. Már tudok két negatív sztoriról is ("egy év után hazajött, nem úgy sült el minden, ahogy elképzelte, ott sincs kolbászból a kerítés" ill. "diszkriminálták amiatt, mert külföldi, annak ellenére, hogy nagyon is jól beszéli az adott nyelvet"), és a maival már két pozitívról is.

Az egyik egy kecskeméti ismerős története, aki a Man-szigetre költözött a családjával (egy itteni vezető állást maga mögött hagyva), és a hírekből ítélve nagyon jól érzik kint magukat és eszük ágában sincs hazaköltözni. A másik pedig ezé a Finnországban élő úriemberé. Hatalmas szerencsém volt, hogy nem okvetlenkedő tolakodásnak vélte kérdéseimet (meg nem is nevetett ki, mikor bevallottam, honnan ismertem fel a finn nyelvet - Nightwish interjúk, mi más ;)), hanem meglepő őszinteséggel vallott az életéről nekem, egy idegennek, és mondott pár jótanácsot. 

Ilyen volt például, hogy legyél kellően kalandvágyó, nyitott, beszélj jól az adott nyelven (ne várd el, hogy mindenki tudjon magyarul vagy angolul - bár ez utóbbi egy angol területen nem is akkora baj ;)), ám mindemellett legyél nagyon alázatos, tiszteld az embereket, az életüket és a kultúrát (hiszen az fog megváltoztatni téged, és nem te a kultúrát), és az sem elhanyagolandó, hogy legyél jó a szakmádban, hogy felnézhessenek rád, de ne feledd, hogy te vagy ott vendég, szóval csak óvatosan a rivalizálással.

Voltam olyannyira pofátlan, hogy megtudakoltam, milyen területen dolgozik, erre elmesélte, hogy zenész és zenetanár, emiatt szerencsésnek érzi magát, mert úgy véli, a zene nyelvén sokan értenek, szóval a finn nyelvvel sincs akkora problémája.

A délutánunk is jól zárult: a három vérbeli finnugor kislány finn szavakat tanítgatott a cseppet megszeppent öcsémnek (a kis alávaló, pedig nemrég finnül olvasgatott egy könyvet nekem!).

Már csak annyit mondhatok, hogy amiért elolvastátok a bejegyzésem: kiitos! :)

UI: remélem, hasznos volt mindaz a tapasztalat, amit eddig sikerült összegyűjtenem. Ha ti is ismertek ilyen történeteket, nyugodtan írjátok meg kommentben, köszönöm.

 Mára akartam egy jó kis postot, de inkább megírom laptopon és holnap beillesztem (bocsi, nincs routerünk).

Helyette kaptok egy trailert, Tim Burton új alkotását. Aki meg akarja nézni velem, szóljon ;)

UPDATE: És már klikkelni sem kell érte, hogy máshol nézhesd. :)

 Mert a manónak kell nekem facebookot olvasgatnom, meg ott mások tesztjeit, publikált survey-it nézegetni, meg azt figyelni, hogy a rám használt szavak hogy illetnek épp mást :S 

 Tavaszi rendrakás, cseppet megkésve. Tagadhatatlan, rengeteg dolog van a szobámban, amit képtelen vagyok kidobni, mindenhez köt valami emlék. Most kegyetlen leszek önmagammal szemben, és megtizedelem a papírhalmot.

Ennek köszönhetően került kezembe egy 2003-as blogbejegyzés és a régi naplóim. Félelmetes volt újraolvasni őket. Félelmetes volt észrevenni, hogy a társfüggőségem 9 éves korom óta egy fikarcnyit sem változott. (Örvendetes, hogy a stílusom körülbelül 2004 júliusától szignifikánsan javult a naplóírás terén.)

Megrökönyödve olvastam az akkori weblog sorait, és nem a leírtakon akadtam ki, hanem azon, hogy rettegek, hogy a mondatok jelen életemet sugározzák újra felém... Bocsánat az idézésért, a szerző nevét csak Ő és én tudom, szükségét pedig nem érzem, hogy felfedjem kilétét... "A tanácsadásról: mindig ő kérte ki a véleményünket, és ő sírt a vállunkon. (...) Már így is elb*sztad az életed. Légy boldog! Most komolyan: van valami, amire büszke lehetsz (saját magadon)? Nincsenek semmiben kiemelkedő képességeid. (...) Inkább legyen "dögunalom" az életem, minthogy állandó (...) szerelmi bánatban szenvedjek. Az életed értékéről és értelméről szót sem ejtek." [Megj.: Megkövetem az akkori szerzőt, hiszen ez egy gyerekes és szánalmas bejegyzésre volt reakció, magam sem értem az akkori önmagam. Bocsánat.]

Újfent ismételni fogom önmagam... Rettegek... Mi van, ha újra ide süllyedek? Annyi nyugtat, hogy annyiban megváltoztam, a barátaimért a tűzbe tenném a kezem, bármit megtennék értük... De az életem 6 év után sem ér többet, értéktelen vagyok, nem vagyok kiemelkedő semmiben, bő egy éve hosszú, kitartó munkával sikerült elmarnom magam mellől azt, aki támaszt és feltétlen szeretetet nyújtott és most szüntelenül próbálom pótolni hiányát, teljes mértékben sikertelenül... Hogy miért? Hogy gyűlöljön, ne akarjon többet látni, még a csírája se legyen meg benne annak a gondolatnak, hogy visszajöjjön, ha én vissza is mennék... 

Nem érzem magam teljes embernek, semmit sem élvezek az életben (jó, tagadhatatlan, a múlt hét isteni volt, de akkor 5+1 fantasztikus emberrel voltam körülvéve, de nem lehetek folyton velük, nem használhatom őket hiánypótlónak). Egy év múlva diploma, utána leginkább mesterképzés felé kellene kacsingatni, de azt is max azért csinálnám, hogy a mostani barátaimmal együtt lehessek.

Mi lesz velem, ha nem tölthetem velük a nap 24 óráját? Egyedül leszek ebben a hatalmas világban, mert 20 és fél év után sem találtam meg önmagam...

Hiszen ahhoz, hogy valakit szerethessenek, önmagát kell szeretnie és elfogadni, megtalálnia azokat a dolgokat az életben, amit teljes odaadással és lelkesedéssel csinál. Én miért nem találtam meg ezeket a dolgokat?

Múlt héten írt a landlady, hogy "bocs, azt hittem, már nem kell a szoba, kiadtam másnak"... Ezt már nem tudom felfogni úgy, mint ahogy az elmúlt 1,5 év történéseit, hogy "mindennek megvan az oka, hogy erősebb ember legyek"... Már minden arconcsapás meggyengít... Egy idő után nem fogom tovább bírni... Mi lesz velem Walesben? Ki fogom bírni én azt a fél évet Nélkülük? De ha nem megyek? Akkor meg egész életemben gyűlölném magam, hogy kihagyom életem - lehet - legnagyobb lehetőségét... És még ösztöndíjat is kapok... Tényleg meghátrálnék attól (a kiutazásom előtt 2 hónappal), hogy nincs még szállásom? Hiszen majd csak lesz. Ugye lesz?

Ugye megoldódik minden az életemben? Nem fogom továbbra is ennyire szerencsétlennek érezni magam?

Másik jó hír: eljutottam odáig, hogy ezt nem egy telefonhívással vagy SMS-sel beszéltem ki magamból, tehát most nem a barátaimat nyaggatom már, mint 6 éve (vagy mint pár hónapja). Az akkori weblog szerzőjének (mert tudom, hogy olvassa, és tudom, hogy megemlítette, hogy leginkább csak videókkal fejezem ki az érzéseimet ;)): lehet, hogy változtam egy keveset? *bittersweet smile* Ez a kulcsszó... Egy keveset... Bárcsak egy teljesen más ember lehetnék... Bárcsak egy teljesen jobb ember lehetnék... De ezt Müller Péter is megírta... Valami hatalmas, borzasztó dolognak kell történnie, hogy az ember alaptermészetében megváltozzon... Velem nem történt már elég borzasztó dolog???!!! Hé, odafönt, ti hogy, miben méritek ezeket a dolgokat? Vegyétek már észre, hogy valaki segélykiáltásokat küld felétek! Vagy ez nincs benne az alkuban? Hogy ha bármit megtennék azért, hogy jobb ember legyek, akkor egy kicsit segítetek? Hogy a Sors úgy mozgatja játékbábjainak fonalait, hogy a játékbáb, ha változni akar, nagyon, mélyrehatóan, akkor véghez is tudja vinni mindezt? (alapötlet az utóbbi mondathoz Voinovich Géza Játék c. novellája)

 Tegnap este hazaértem, és ezzel véget ért az év első "bandanyaralása". Most Balatongyörökön voltunk, Annusék (boccccs, Zseláék ;)) nyaralójában. Nagyon tetszett mindenkinek :) Nagyobbrészt a strandon töltöttük az időt, úsztunk, labdáztunk, fociztunk, strandröpiztünk, kéziztünk, majdnem minden nap vízibicikliztünk és jó messze a parttól ugráltunk a hűs Balatonba (juhú, én is ;)).

Az estéket kulturáltan töltöttük: novellákat olvastunk fel, verseket idéztünk, tequiláztunk (volt rendes és "paraszt" is {hehe :D}), Full Moonoztunk, Hubiztunk, vodkáztunk és énekelgettünk, táncoltunk (ezek természetesen videókon vannak megörökítve ;)).

Az első este egy általam készített videó megnézésével kezdődött. Fél órás "kisfilm" volt, és tavaly júniustól 2009 júniusáig öleli fel az életünket, megfelelő zenével aláfestve. A fogadtatása olyan volt, amilyennek reméltem és ennek nagyon, de nagyon örültem :)

Próbáltam elég sokat fotózni, de leginkább művészfotók lettek (portéképek, róluk), szóval nem tudom, hogy fogok ezekből válogatni majd a jövő évi videóhoz... A másik problémás dolog az, hogy már csak 1 nyaralás lesz idén, plusz nekem egy fél év ki is esik... :/ Rövidebb lesz a videó, az tuti... :(

Még abban reménykedünk hatan, hogy Nyulka új lakásának a kifestésében tudunk segédkezni, és akkor még egy picit együtt lehetünk nyáron, mert mindenkinek fájt az elválás :( Na jó, lehet, Vesonak nem :D :P

Ez a szám szerintem akár jellemezheti is a hetet. (József Attila verse megzenésítve)